Őrség idején - az LFG.HU újabb novella pályázata

2012-01-08 11:07:00 - lacisan

Akiknek nem ment a rajzolás, most bizonyíthatnak! “Őrség idején” mottóval partneroldalunk, az LFG.HU újabb novella pályázatot indított.

Pályázni fantasy, sci-fi vagy horror témában lehet, legalább 5.000, legfeljebb 20.000 karakteres (szóközökkel együtt) művekkel. Az egyetlen megkötés, hogy a novellák őrségváltástól őrségváltásig játszódhatnak. Természetesen ennél rövidebb intervallumot is felölelhet a mű, ám hosszabbat semmiképp. A cselekménynek kapcsolódnia kell az őrséghez, akár úgy, hogy főszereplője maga az őr, akár úgy, hogy a szereplők megpróbálják kijátszani az őrséget stb.LFG.HU Novella Pályázat

Csak önálló, eredeti műveket várunk: a novellák nem íródhatnak már létező fantasztikus irodalmi világra, a pályázók ezúttal is teremtsenek önálló mítoszt. Bármely történelmi korszakban, vagy arra hasonlító alternatív földi/kitalált világban játszódhatnak a történetek, és a képzelet szülte, mitológiai, mesebeli és más lények (pl. sárkányok, manók, lidércek, robotok stb.) is megjeleníthetők. Nem elvárás, hogy a novellában szóról-szóra elhangozzék a mottó és nem kötelező tartózkodni a humoros megoldásoktól sem.

Az írások beérkezésének határideje 2012. március 15-e éjfél.
Eredményhirdetés 2012. április 25-én.
Nevezési díj nincs.

A pályázat jeligés, ami azt jelenti, hogy a műveket tartalmazó fájl neve legyen a jelige, a levélben pedig csatoltan egy „jelige.rtf” nevű fájlban a jeligét, a mű címét, a szerző teljes (polgári) nevét, email címét, és a honlapon való megjelenésre vonatkozó nyilatkozatát kérjük feltüntetni. Ebben a fájlban szerepeljen még az író(k) nyilatkozata, melyben kijelenti(k), hogy a beküldött írás az ő kizárólagos, eredeti szellemi terméke(ük).

Pl.: „Corleone” jeligével érkező történet esetén:
- Corleone.rtf (kizárólag a novellát tartalmazó fájl, amelyben nem szerepelhet a szerző neve)
- jelige.rtf (a jelige feloldása: tehát a jelige, a mű címe, a szerző neve, email címe és a nyilatkozatok megadása)

 

Az eddigiekhez képest két változásra hívnánk fel a figyelmet:

1. A jelige fájlban kérjük, mindenki tüntesse fel a mű címét!

2. Szintén korábbi tapasztalatok alapján felmerülő problémákat elkerülendő, ettől kezdve csak olyan műveket fogadunk el, amelyeket korábban sem nyomtatásban, sem az interneten nem publikáltak!

Elfogadott formátumok: RTF/DOC/DOCX

Egy szerző korlátlan számú novellával nevezhet (társszerzőséget elfogadunk).

A jeligés beküldés szabályait megsértő vagy hiányos pályázatot, valamint a megadott leütés számot durván (10 % felett) átlépő pályázatokat nem áll módunkban elfogadni, kizárást von maga után. Pályázhat minden magában kedvet érző író, függetlenül attól, hogy jelent-e már meg kötete vagy szerepelt-e novelláskötetben írása.

A pályázatokat az orsegidejen KUKAC lfg PONT hu emailcímre várjuk, illetve belépés után beküldhetők az LFG.HU “Novellapályázat – nevezések” menüpontjában is. (http://lfg.hu/novellapalyazat/bekuldes.php)

A beküldött novellákat az LFG.HU szerkesztősége fogja elbírálni. Az egyes irányzatok között nem teszünk különbséget, tehát nem hirdetünk győztest külön a sci-fi, fantasy, horror novellák között.

A szerkesztőség fenntartja a jogot, hogy az első helyezést ne ossza ki, ha nem talál arra érdemes művet a novellák között, vagy megosztottan díjazzon.

1. díj: 15.000 Ft értékű könyvutalvány
2. díj: 10.000 Ft értékű könyvutalvány
3. díj:   5.000 Ft értékű könyvutalvány

A díjazott művek mindenképpen, minőségtől (és a szerző hozzájárulásától) függően a többi novella is megjelenik az LFG.HU-n a pályázat lezárását és az eredményhirdetést követően.

A nem díjazott, de a honlapon megjelenésre alkalmasnak talált novellák közönségszavazáson vehetnek részt, amennyiben a szerző engedélyezte a megjelenést. A közönségdíjas novella szerzője szintén 5.000 Ft értékű könyvutalványt nyer.

Kommentek száma: 2Címkék: sci-fi, Fantasy, pályázat, könyv, novella, HORROR, írás, lfg.hu, őrség idején, nyeremény

Webring:

Kommentek

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

Jack Bauer (10/10)

slawter (2012-03-26 18:31:36) Minden nap egy jó film
Nem is tudtam, hogy ti is meghirdettétek. Tőletek is nevezett valaki?
2

Adama admirális (8/10)

Bodom (2012-01-08 17:32:05) RPGames
Huhúúú... biztosan jól jönne mindenkinek a nyeremény!

Ne fogjátok vissza magatokat küldjetek történeteket ti is.
1

RSS

Bejelentkezés

Bejelentkezés

Adatlap

no

Web 2.0

Follow Us @ Twitter

Partnereink

Társoldalak:

Slideshow image


Since your web browser does not support Javascript, here is a non-Javascript version of the image slideshow:

slideshow image


slideshow image


slideshow image /


slideshow image


slideshow image


slideshow image


slideshow image


slideshow image


slideshow image


slideshow image


Legutóbbi kommentek

Joco1114 - Türelmes ember vagy! Nálam azért 5-6-nál nem volt több! Diablo 3 – Egy pokolian jó fórum! (2012-05-18 12:23:51)
nightwolf300 - Én most nyomtam végig az első Act-ot és 9 órámba került. Mindent végigjártam, néha-néha megálltam...  Diablo 3 – Egy pokolian jó fórum! (2012-05-18 11:23:11)
Munyos - Azt szeretném kérdezni , hogy mekkora a játékidő ! Ha nem siet az ember ?  Diablo 3 – Egy pokolian jó fórum! (2012-05-18 11:17:40)
Regesal - Lehet olcsóbban is kapni. Most hirtelen 14-ért találtam, de emlékeim szerint valahol láttam...  Diablo 3 – Egy pokolian jó fórum! (2012-05-18 08:50:48)
Joco1114 - Tegnap este volt annyi időm, hogy legyaktam főgonoszunkat. Úgyhogy ma (remélem, lesz időm) megyek...  Diablo 3 – Egy pokolian jó fórum! (2012-05-18 07:56:48)

RPG Megjelenési lista

Mar 06Max Payne 3 PC PS3 X360
Mar 06Mass Effect 3 PC PS3 X360
Mar 06Ghost Recon: Future Soldier PC PS3 X360
Apr 11Legend of Grimrock PC
Apr 17The Witcher 2: Assassins of Kings X360
Apr 248Realms Web
Apr 27Risen 2: Dark Waters PC
May 01TERA PC
May 02Fable Heroes X360
May 15Diablo III PC
May 15Game of Thrones PC X360 PS3
May 25Risen 2: Dark Waters PS3 X360
Jun 12Krater PC
Jun 13Gravity Rush VITA
Jun 19The Secret World PC
Jun 26Darksiders II PC X360 PS3
Jun __D&D: Heroes of Neverwinter Web
Jun __Jagged Alliance Online PC
Jun __Magicka: The Other Side of the Coin PC
Jun __Panzar: Forged by Chaos PC
Jun __R.A.W.: Realms of Ancient War PC PS3 X360
Jun __Of Orcs and Men PC PS3 X360
Jul __Dead State PC
Jul __Etrian Odyssey IV 3DS
Jul __Gamma World: Alpha Mutation PC PS3 X360
Jul __King's Bounty Online PC
Jul __Rune Factory 4 3DS
Jul __The Dark Eye: Demonicon PS3 X360
Jul __Torchlight II PC
Jul __Trinity 2 PC
Aug __Baldur’s Gate: Enhanced Edition PC
Aug __Baldur’s Gate II: Enhanced Edition PC
Aug __Dishonored PC X360 PS3
Aug __Dragon's Crown PS3
Aug __Slage PC
Sep __Age of Decadence PC
Sep __Project Zomboid PC
Oct __Guild Wars 2 PC
Oct __Two Worlds III PC PS3 X360
2012 Cube World PC
2012 Guild 01 3DS
2012 Magicka PS3 X360
2012 Nyrthos Web
2012 Paper Mario 3DS
2012 Sacred 3 PC X360
2012 South Park: The Game PC PS3 X360
2012 The Banner Saga PC
2012 The Witch and the Hundred Knights PS3
2012 Umbra PC
2012 Warrior`s Lair PS3 VITA
2013 Action RPG City Interactive PC X360
2013 Dragon Age III PC PS3 X360
2013 Mistborn: Birthright PC PS3 X360
2013 Mount & Blade 2 PC
2013 Seven Haunted Seas X360
2013 Shadowrun Returns PC
2013 The Dark Eye: Demonicon PC
2013 Wasteland 2 PC
??????Diablo III PS3? X360?
Utoljára frissítve: 2012-04-16

Kiemelt játékok (klikk)

Alpha Protocol Borderlands Dark Souls Dark Souls Death Spank Deus Ex 3 Diablo III Divinity II Dragon Age Dragon Age II Dragon\'s Dogma Drakensang Dungeon Siege III Fable III Fallout: New Vegas ArcaniA: Gothic IV Guild Wars II Grim Dawn Heroes 6 Kingdoms of Amalur - Reckoning King's Bounty: The Legend King's Bounty - Armored Princess Kings Bounty: Crosswords Legend of Grimrock Neverwinter LOTR: War in the North Mass Effect 2 Mass Effect 3 Oblivion Of Orcs and Men Puzzle Quest 2 R.A.W. - Realms of Ancient War Risen 2 Skyrim South Park - The Game The Dark Eye - Demonicon The Last Story Torchlight 2 Two Worlds II Venetica Witcher Witcher 2