Testvériség

-Halljátok testvéreim, e két ifjonc azért jelentkezett, hogy végleg belépjen a Testvériségbe! -dörgött egy köpenyes alak hangja a földalatti teremben. A gyengén megvilágított teremben még sok csuklyás alak állt, s a három nagy asztal körbefogta a két megszeppent egyént középen.

-Még túl fiatalok. Előbb nőjenek fel! -hallatszottak hasonló hangok innen is, onnan is.

-A lehetőség mindenkinek adott, így nekik is. -válaszolt ellentmondást nem tűrő hangon, aki megemlítette a fiatalokat. -Hathor és Thotmes tudnotok kell, hogy belehallhattok a próbálkozásba.

Így is vállaljátok?

-Természetesen Mester!

-Igen!

-Rendben van. Holnap felkészülten gyertek el hozzám. -mondta, miközben intett, hogy távozhatnak.

-Hathor, hogyan csináljuk? -kérdezte a csuklyás, fegyverekkel felszerelt Thotmes.

-A levél egy déli szobában van, így a déli falon felmászunk majd feltűnés nélkül lenyúljuk az üzenetet. -válaszolta a hasonlóan öltözött társa.

-Rendben, induljunk! -mondta, s megindult az Uraság épülete felé, ahol a próba további részletei találhatóak.

A két harcos könnyed mozdulatokkal felmászott a falon, majd leugrottak az udvarba és elrejtőztek néhány hordó mögé az őrök elöl. Amint elvonultak, bementek a déli szárnyba, ahol egy vastag faajtót kellet keresniük. Nem találták sehol az ajtót, így beljebb haladtak az épületben, ám az egyik sarkon egy őrbe botlottak. Épp kiáltani akart, de Hathor egy gyors mozdulattal örökre elnémította. A két orvgyilkos némán bólintott, majd haladtok tovább. A keresett szobában végül megtalálták a levelet, amiből megtudták, hogy a következő feladatukhoz a Fayum oázisba kell menniük. A két tanítvány kifelé haladt, ám rémülten tapasztalták, hogy ahol egy halott őrnek kellet volna lennie, ott most csak egy vércsík van, ami kifelé halad.

-Francba, most mi legyen? -kérdezte Thotmes, miután szablyát rántott.- Egy ablak sincs ebbe a rohadt épületbe..

-Semmi, harcolunk. Jobb ötletem nincs.

Futva rontottak ki, hogy meglepjék ellenfeleiket. Sikerült. Gyorsan levágtak egy-egy katonát, majd párharcokba kezdtek. Hathor levágott egy dárdást, majd társa egy szablyást, de túl sokan voltak. Hathor felismerte ezt, így gyorsan levágott egy őrt, majd Thotmes ellenfelébe dobott egy kést, és társára kiáltott:

-Gyerünk, futás a kapuk felé!

A két orvgyilkos gyorsan átmászott a kis falon, majd fel gyorsan egy háztetőre, és ott futottak tovább. Üldözőiket hallották hátulról, így nem álltak meg, de vigyázniuk kellet, mert az itt-ott elhelyezett íjászok szorgalmasan lőttek rájuk. Látták, hogy ez így nem mehet tovább, így kerestek egy istállót, majd inkább feltűnést keltve, de gyorsan eltüntettek a városból.

Hathor néhány óra után megálljt intett társának.

-Most már biztos leráztuk őket, pihenjünk kicsit.-mondta miközben némi élelmet vett ki a táskájából.

-Rendben. Ahhh! Ahhh!-hallatszott a két fájdalmas kiáltás.

-Mi a? -ám meglátta, hogy Thotmes bal kezében egy törött vessző van, míg a bal lábából ömlik a vér. -Mért nem szóltál, hogy eltaláltak?

-Mert úgysem állhattunk volna meg...-mondatát azonban nem tudta befejezni, mert elájult.

Thotmes bekötözött sebbel ébred a Fayum oázisnál. Tudta, hisz ezen a környéken ez az egy ívóvíz lelőhely van, s az ablak alatt több ivóvizes edény is volt. Hathor egy asztalnál üldögélt.

-Végre felébredtél. -mondta idegesen- Sajnos rosszul áll a szénánk, mert megkerestem a következő levelet, s kiderült, hogy két héten belül meg kell találjuk a Mestert a sivatagban, de addig nem gyógyul meg a lábad.

-Tudok járni ne félj! -mondta s, hogy igazát bizonyítsa fel is állt nyomban, majd tett néhány kört a szobában. Valójában pokolian fájt a seb, de társának ezt nem mutatta.

-Hm. Biztos vagy benne? -kérdezte Hathor bizonytalanul.

-Biztos. Induljunk is el azonnal!

-Nem lehet, homokvihar tombol a sivatagban. Majd holnap.

-Legyen, de tovább ne késlekedjünk! -magában azért hálát adott az isteneknek.

Másnap megvásárolták a megfelelő készleteket, majd útnak indultak a sivatagnak. A szél, a homok és a hőség igencsak megviselte őket. Thotmas a hatodik napon, este fakadt ki:

-Beavatási próba a fenét, inkább öngyilkosság! -mondta haragosan, miközben a tűznél üldögéltek.

-Nyugodj meg. -mondta Hathor társának, miközben egy darab fát rakott a tűzre. -Tudod jól, hogy a Rendnek képzett emberek kellenek, hisz évezredek óta harcol a Testvériség a Templomosok ellen, akik a világot akarják a háttérből uralni, de nekik több pénzük és embereik vannak, míg egyedül mi állunk velük harcban, hiszen egyedül mi tudunk a létezésükről.

-De...

-Nincs de! -vágott a társa szavába Hathor. - Egyedül mi szállhatunk szembe velük, így képzettnek kell lennünk.

-Igazad van, sajnálom, de be kell valljam, hogy a lábam irtózatosan fáj azóta is, azért vagyok ingerlékeny.

-Ccc...Jól van térjünk aludni, s holnap megbeszéljük a továbbiakat.

Thotmes szörnyű álmot látott. Tele vérrel és halállal, templomosokkal és orvgyilkosokkal, ám társa felrázta a rémálomból.

-Héj mi van veled? Rángatóztál és kiabáltál. -kérdezte Hathor aggódva.

-Éé-én nem is tudom mit mondjak. Álmot láttam templomosokról és orvgyilkosokról, halálról és vérről. Azt hiszem tudom, hogyan találjuk meg a Mestert. Kövess! -mondta társának, s elindult a távolban halványan derengő lábnyomok után. A közelről igencsak izzó lábnyomokat követték az orvgyilkosok, bár Hathor nem látta őket, de bízott Thotmasben. Amikor egy szurdokhoz értek meghallották a hangot:

-Már csak egy feladat maradt, ismételjétek utánam! hallatszott a Mester parancsa. - Laa shay'a waqui'n moutlaq bale kouloun moumkine. Ezek a szavak fedik fel hitvallásunk bölcsességét.

-Laa shay'a waqui'n moutlaq bale kouloun moumkine. Ezek a szavak fedik fel hitvallásunk bölcsességét.-ismételték kórusban.

-Sötétben dolgozunk, hogy szolgáljuk a fényt. Orvgyilkosok vagyunk. Semmi sem igaz, minden megengedett.-folytatta a Mester.

-Sötétben dolgozunk, hogy szolgáljuk a fényt. Orvgyilkosok vagyunk. Semmi sem igaz, minden megengedett.-ismételték a tanítványok.

-Értsétek meg a szavak mögött rejlő tudást! S üdvözlet a Testvériségben!

Vége