Folytatódjon a történet:

Az Úr Háza

-Miért is kell kereskedőnek álcázni magunkat? - kérdezte Altair.

-Azért, hogy biztosan észrevétlenül tudjunk ki-be járkálni a városban. - válaszolta Robin.

Altair folytatta volna a beszélgetést ám ekkor Akka kapujához értek.

-Állj! Mit akartok a városban? - kérdezte egy, a kapunál álló őr.

-Egyszerű kereskedők vagyunk jó uram. Gyümölcsöt és zöldséget akarunk eladni a kikötőben. - válaszolta Robin alázatos hangon.

-Rendben, de előtte átnézem a rakományt. - mondta miközben átkutatta a kocsit, majd intett a fejével, hogy mehetnek.

-Látod, mondtam én, hogy könnyen átjutunk. - súgta az angol Altairnak miután túljutottak a kapun.

-Mindegy... Most mit csinálunk? - kérdezte.

-Eladjuk a rakományt.

-Mégis minek?

-Hátha figyelnének. Ravaszak ám az angliai ellenfeleim. - válaszolta Robin miközben haladtak a kikötő felé.

Altair fintorgott egyet, de nem mondott semmit...

A nap iszonyúan lassan telt el, de legalább a rakomány nagy részét jó áron eladták. Este egy fogadóban szálltak meg, ami a szegénynegyedben található, hogy közel legyenek az informátorhoz. Korán lefeküdtek, hogy időben feltudjanak kelni.

-Végre valahára történik valami izgalmas is. -mondta Altair.

-Ne duzzogj már! Így legalább nem keltettünk feltűnést. Az jobb lenne, hogy ha a fél város tudná, hogy itt vagyunk?

-Legyen igazad, de induljunk már!

-Rendben van. Hol kezdjük? - kérdezte Robin miközben assassin ruhába bújt.

-Kezdjük a helyi összekötővel, hátha tud valamit. - válaszolta Altair miközben ő is átöltözött.

-Akkor induljunk! - mondta Robin miközben kihajtotta az ablakot, és már el is tűnt az éjszakába.

Altair is követte a tetőre, majd megálltak egy pillanatra, hogy szemük megszokja a sötétet és körbekémleltek, hogy nem-e látta meg őket valaki. Szerencsére egy lélek sem volt a közelben. Gyorsan haladtak, hisz az összekötő a legszegényebb negyedben volt, amit még az őrök is elkerültek. Meglepetésükre még ébren volt az informátor.

-Üdvözlet! - mondta Robin.

-Jó estét testvérem! - köszönt Altair.

-Mester? Magára számítottam volna a legkevésbé. Mit tehetek önért? -kérdezte az assassin.

-Tudsz valamit a városban lévő templomosokról? -kérdezte Altair.

-Nem. Sajnálom uram, de eltűntek. -válaszolta.

-Hm, valami egyéb furcsaság? Talán a nyomukra bukkanhatnánk, hogy ha találunk valami hozzájuk vezető nyomot.

-Várjon egy kicsit. - mondta az összekötő, miközben elővett egy vaskos könyvet, majd lapozgatni kezdett benne – Igen, itt talán van valami. Pár héttel ezelőtt megverték a főtemplom papját, és azóta nem tart miséket sem.

-Érdekes. Más említésre méltó?

-Nincs uram.

-Akkor induljunk! Köszönjük a segítséget! -mondta Altair, miközben elindultak a pap felé.

Furcsa, de senki sem őrködött az atya háza előtt, pedig fontos személynek számított a városban.

-Altair, szerinted, hogy jussunk be? - kérdezte Robin.

-Bekopogunk. Ismerem ezt a papot. - válaszolta, miközben lemászott az utcára és bekopogott az ajtón.

-Ki az? -kérdezte remegő hanggal a pap, a résnyire nyitott ajtón.

-Én vagyok az, Altair.

-Te vagy az régi barátom? -kérdezte a pap miközben kitárta az ajtót- Gyertek csak be. A barátodban kit tisztelhetek?

-Robin of Locksley vagyok atyám.

-Értem. Tudsz róla, hogy keresnek a templomosok?

-Tudom, egészen Angliától követtek idáig.

-Mond mi történt veled? Azt hallottuk beszüntetted a miséket. - mondta Altair, miközben elhelyezkedtek az asztal körül.

-Nos igen. Templomosok érkeztek a városba, és befészkelték magukat a főtemplomba. Azóta hallani se lehet róluk, de az úr házába senki sem léphet be.

-Akkor oda megyünk! - pattant fel Altair.

-Várj! Rengeteg az őr, és mind igen jól képzett, valamint állig páncélozottak. -mondta a pap.

-Profik vagyunk. Elbánunk velük. Robin menjünk!

-Jól van. Viszlát atyám! -azzal otthagyták a papot, majd felmásztak a tetőre és elindultak a templomhoz.

-Uhh mekkora. -döbbent le Robin- hogy jutunk be oda?

-A tetőn keresztül, de sok az őr, kéne valami terv. -mondta a mester.

-Megvan! Nézd, ott ahol az az őr van, ott feltudunk jutni a falra, onnan meg hamar elérjük a tetőt.

-De ahhoz el kell intézzük az őrt. -mondta Altair.

-Majd elrejtjük valahova. Ennél jobb esélyünk nem lesz a bejutásra.

-Rendben.

Robin egy csendes lövéssel leterítette az őrt, majd Altair segítségével bedobták egy szemétkupacba. A templomot könnyen megmászták, majd bejutási lehetőséget kerestek a tetőn. Találtak is egy helyet ahol hiányzott néhány cserép. Onnan a templom poros és sötét padlására jutottak. Pár percnyi botladozás után megtalálták a kivezető ajtót. A templom legfelső szintjére jutottak ki, ami a templom legfőbb része felett emelkedik, így beláthattak mindent.

-Az öreg nem tévedett. Altair ehhez kevesek vagyunk. -suttogta Robin.

Altair nem felelt. Az őrök hadát figyelte. Legalább száz, páncélozott templomos volt a templomban. Ennyivel nem szállhattak szembe.

-Ereszkedjünk lejjebb, hátha kitudunk hallgatni valamit. -válaszolta, s elindult a lefelé vezető ajtó irányába.

A két assassin a legnagyobb csendben ereszkedett egyre lejjebb a templomban, de semmi lényegeset nemhalottak. A legalsó szinten jártak már, amikor Robin fülét ismerős hang ütötte meg.

-Altair, álljunk meg ez a Notthinham-i bíró.

-...és kifizetted a katonákat? -kérdezte egy éles hang.

-Ki uram, de ezek voltak az utolsó garasaink. A következő zsoldot már nem tudjuk kifizetni.

-Nem baj, majd várnak egy kicsit.

-De uram! A katonák már így is lázonganak, mert kevés az élelem.

-Akkor szerezz valahonnan! Mondjuk fossz ki pár szaracén kereskedőt!

-Igenis uram, de mi lesz az arannyal? Még ha kapnak is rendesen enni, pénz nélkül nem maradnak sokáig nyugodtak az emberek.

-Nyugalom. Már küldtem levelet Tripoliszba, hogy küldjenek aranyat. Napokon belül itt lesz. Most távozhatsz!

-Mi is megyünk Robin!- suttogta Altair.

Az assassinok korán reggel elhagyták a várost, és a lehető leggyorsabban Masyafba lovagoltak. Amint hazaértek Altair Malikért küldetett, aki sietve meg is érkezett.

-Malik szedj össze egy csapatot, és azonnal induljatok el. Egy csapat templomost keresetek akik szaracén kereskedőket fosztogatnak. Állítsátok meg őket!

-Rendben! - s azzal Malik elrohant, hogy összeszedjen néhány embert a feladathoz.

-Mi legyen a tripoliszi arannyal? - kérdezte Robin.

-Rajtuk ütünk!

-Akkor ezt bízd rám. Rajtaütésben jó vagyok! - mosolyodott el- Adj egy térképet a területről, majd küld el valakit Tripoliszba, hogy derítse ki mikor indul az arany.

Altair levett a polcról egy tekercset, kiterítette az asztalra, majd megmutatta az utat, hogy honnan érkezik az arany.

-És a másik két út?- kérdezte Robin.

-Az egyik a szaracénok kezén van, a másik meg nem alkalmas arra, hogy kocsi járjon rajta.

-Rendben.-mondta.

Mire Altair visszerét, már kész volt a terve, hogy hogyan állítsák meg a kocsit.

-Van egy ötletem. -mondta Altairnak. Majd egy pontra mutat a térképen. - Itt keresztbe fektetünk az úton egy fát, hogy megálljanak. Majd ha megálltak előre odakészített sziklákat görgetünk mögéjük, hogy elzárjak az utat visszafelé. Ha ezek megtörténtek, a hegyoldalról lerohanjuk őket, és végzünk velük, majd szépen elrendezzük az utat és szépen lelépünk az arannyal.

Végső Próba

Altair későn kelt, hisz tudta hosszú nap vár rá. Malik este szólt neki, hogy néhány tanonc teljesítette a feltételeket, így a mai napon teljesíteniük kell a végső próbát. Persze, ez azt is jelentette, hogy nem tarthat Robinnal a rajtaütésen. Altair felvette a mesteri díszruháját, majd Malik mellé fordult akit nemrég hívatott.

-Szólj az Assassinoknak és a tanítványoknak, hogy egy óra múlva legyenek indulásra készek.

A körülbelül húsz fős csapat már a kapuknál várakozott Altairra, s némán bólintott, hogy kövessék. Lassan lépkedve néhány órás út alatt egy sziklapárkányhoz vezette az Assassinokat és az ifjakat.

-Tanítványok, a próbáitok most kezdődnek! Az első az erőtöket, harci képességeiteket teszteli. Ha itt lenéztek a sziklapárkányon, alul egy csapat templomost láthattok, akik az itt áthaladókat zaklatják. Lovagoljatok a tábor közelébe, majd intézzétek el őket! -mondta Altair miközben a tanoncait figyelte.

Az ifjak némán bólintottak, majd elindultak a tábor felé. Egy kis idő múlva Altair látta, ahogy a három tanítvány előtűnik, majd megtámadják a templomosokat. Kemény harc volt, de Altair elégedett volt, hisz az ifjak komolyabb sérülés nélkül megúszták, a könnyűnek nem nevezhető küzdelmet.

-Adjatok egy íjat! -szólt oda Altair a többieknek.

Kapott is egyet azonnal, amire egy papírdarabot kötött, majd az egyik tanítvány közelébe lőtte.

-Mester, mi áll azon a papíron? -kérdezte valaki a tömegből.

-A második próba. Onnan, ide felmászni. - válaszolta Altair, miközben azt figyelte, ahogy a három tanonc lassan megindul felfelé. Altair mélyen emlékezett rá, hogy milyen élesek, és csúszósak is azok a sziklák, de most nem bánhatott velük úgy, mintha gyerekek lennének.

A tanítványok lassan felértek a többiekhez, fáradtan és vérző kezekkel, illetve lábakkal.

-Gratulálok nektek. -mondta Altair- Teljesítettétek a második próbát, a kitartás, és az ügyesség próbáját. Most visszalovagolunk Masyafba, ahol a végső próba vár rátok, de előtte mosakodjatok meg, és öltözzetek fehér, Assassin ruhába.

Alkonyatkor Altair, az Assassinok és a három tanítvány összegyűlt egy földalatti teremben.

-Jelöltek lépjetek elő! -hallatszott Altair utasítás- Elérkezett a végső próba, az akarat próbája. Ha teljesítitek ezt a próbát, akkor teljes jogú Assassinokká váltok. Ha ezt az utat választjátok a harc lesz az életetek. Nem hajthatjátok soha nyugalomra a fejeteket esténként, hisz a templomosok sose tűnnek el, mindig ott lesznek valahol, és a mi feladatunk megállítani őket! Ha vissza akartok fordulni, most tegyétek meg, vagy hordjatok fehéret örökké. -s mivel nem mozdult senki, folytatta- Laa shay'a waqui'n moutlaq bale kouloun moumkine. Ezek a szavak fedik fel hitvallásunk bölcsességét. Sötétben dolgozunk, hogy szolgáljuk a fényt. Assassinok vagyunk. Semmi sem igaz, minden megengedett.-mondta Altair, majd egy pillanatnyi szünetet tartott- Emlékezzetek! Emlékezzetek erre a néhány szóra egész életetekben! -majd egy ajtóra mutatott- Ott bent van egy kés. Tudjátok mit kell tennetek.

Az immár Assassinok egymásután bementek, majd mind csonka, vérző gyűrűsujjal tértek vissza társaikhoz.

-Üdvözöllek titeket a Testvériségben! -mondta Altair, majd mindegyiknek átnyújtott egy rejtett pengét.- Ellenfeleitek ezt lássák utoljára! -fejezte be a szertartást Altair, majd elindult felfelé, hogy megnézze Robin visszaérte-e már.

Robin nem tért vissza egészen másnap reggelig, de amikor felbukkant végre, szörnyű állapotban volt. Hood és még két másik Assassin lovon érkeztek, s még egy Assassin vezette a nagy szekeret ami utánuk érkezett. A ruhájuk eredeti színe szinte megállapíthatatlan volt, jelenleg barnán sötétlettek a sok rászáradt vértől. Az emberek sebektől tarkítottak voltak, szinte alig éltek. Robin ahogy Altairhoz ért, ledőlt a lóról; jobb lábán egy hatalmas seb tátongott. Altair azonnal barátja segítségére sietett, és gyorsan felsegítette, majd bedöcögtek az előcsarnokba, ahol hozatott egy széket a betegnek, amire leültethette.

-Robin mi történt? -kérdezte kissé remegő hangon.

-Csapda volt. A kocsiban felfegyverzett őrök vártak minket. -válaszolta Robin remegő hangon.

-A többiek?

-A kocsiban. Halottak. -válaszolta elhaló hangon.

A válasz villámcsapásként érte Altairt, hisz legalább tizenöt Assassin tartott Robinnal.

-És...-kezdte volna Altair, de Robin már nem volt magánál.

A Notthingham-i Bíró

Robin az ablakon erősen betűző napfényre ébredt. Sebeit bekötözték, és ágyra fektették. Az ablaknál barátja állott kifelé nézelődve.

-Altair...-szólalt meg remegő hangon.

A mester azonnal odafordult hozzá.

-Maradj az ágyban, még gyenge vagy. Eltudod mondani mi történt?

-Azt hiszem. Ahogy megbeszéltük felállítottuk a csapdát, majd elrejtőztünk a kövek közt. Jött is egy nagy kocsi, nyolc őrrel. Gondoltuk egyszerű harc lesz. Nem volt az. Amint támadásba lendültünk a kocsiból egy csapat állig felfegyverzett, képzett lovag rontott ki. Amint átvették a meglepetés erejét, hamar felmorzsolták a csapatot. Ugyan megöltük őket, de odaveszett a csapat nagy része, s a pénz sincs meg.

-Igen. Azóta kiderítettem, hogy a zsoldot a kockázatos, szaracénok által uralt területen vitték át. Sajnos, annyi pénzt kaptak, hogy egy évig fizetni tudják a zsoldosokat majd. Nem várakozhatunk. Holnap leindulok, és leszámolok a bíróval.-jelentette ki Altair, majd elindult kifelé. -te pedig maradj, s pihend ki a sérüléseidet! -szólt vissza az ajtóból.

Ő maga egyenesen a titkos szobába tartott, ahol eldöntötte, hogy most használnia kell amit rejtegetni akart a világ elöl. Egy rejtett kapcsolóval kinyitott egy rekeszt ahonnan egy csodás páncélinget húzott elő. A vért, szilárd és erős fémből készült ám igen hajlékony volt, így tökéletes páncél lett belőle egy Assassin számára. Felerősítette a második rejtett pengéjét, majd egyéb fegyvereit, s készen állt az indulásra.

Estére ért Akkába. Tökéletes idő egy Assassinnak. Lovát kikötötte egy ivónál, majd felmászott a tetejére, hogy láthatatlanul tudjon közlekedni. A templom, lévén, hogy nem volt éppen kis épület, könnyedén megfigyelhető volt. Az utcán tucatnyi őr járőrözött, míg a tetőn alig néhány, így a döntés könnyű volt. A magasban könnyedén elintézte a katonákat, ám a legutóbbi bejutási lehetőséget már nem találta meg. Nyílván felfedezték, és bezárták. Más utat kellet találnia. Megtalálta de nem volt egyszerű felmászni a harangtoronyba, s kötélen leereszkedni. Ezek után Altair elkezdett keresni egy magányos őrt. Az egyik szobában talált is, egy őrt, aki íjjal a kezében az ablakon fürkészett ki. A mester hangtalanul megközelítette, majd rejtett pengéjét a nyakának szegezte.

-Ha kiáltasz azonnal véged! Hol van a bíró? Ha válaszolsz talán megkímélem az életed!

-A b-bíró a főteremben van. K-kérem.. -rebegte a katona.

-Hányan vannak vele?

-Legalább tízen. Most pedig...-ám folytatni nem tudta, mert Altair egy gyors mozdulattal végzett vele.

Az Assassin ellopakodott a főterem feletti karzatig, ahol gyorsan leszúrt egy őrt, majd lenézett a főhajóba. A katona nem hazudott. Tizennégy őr volt a bírón kívül. Páncélozott lovag mind. Kettesével álltak felfegyverkezve. Altair nem habozott, leugrott a karzatról, éppen úgy, hogy két templomost a másvilágra küldhetett a rejtett pengéivel. A meglepetés erejét használva, még egy őrt ledobott dobókéseivel, addigra azonban már körül vették, a kardos-pajzsos lovagok. A mester kardot rántott, majd az egyik rohanvást közeledő lovag nyakába döfte. Egy gyors mozdulattal még egy őrt megölt, majd miután egy másik hárította a csapását, kigáncsolta, majd leszúrta. A többi már óvatosabb volt. Körbevették, s folyamatosan támadták. Altair jó néhány találatot kapott, ám a páncél megvédte, de ezt a végtelenségig nem folytathatta. Ám ekkor kitárult az ajtó, s egy nyílvesző, valamint egy hajítófejsze szelte át a levegőt, s végzett két katonával. Robin és Malik volt az. Együttes erővel pedig hamar legyűrték a lovagokat.

-Brávó, brávó! -állt fel tapsolva a bíró. - legyőztétek az őreimet, de engem nem fogtok! Altair Ibn la Ahad, te ugyan nem vagy lovag, de mit szólnál egy párbajhoz? Ha nyerek ti eltakarodtok innen, ha ti nyertek, akkor én tűnök el. Na? -kérdezte miközben előrántotta kardját.

-Hát legyen. -válaszolta miközben elhelyezkedett a bíróval szemben.

Altair a párbaj legelején rájött, hogy ellenfele igen veszélyes, nem hagyott védtelen pontot, míg a támadásai igen pontosak voltak. Támadás, védekezés, támadás, védekezés, az assassin nem talált védtelen pontot a bírón. A harc már percek óta folyt, mikor a templomos megcsúszott egy vérfolton, s elesett. Altair kiütötte a kezéből a kardot, majd ellenfele torkához szegezte kardját.

-Megadom magam! -kiáltotta félelemmel teli arccal.

-Jól van. Hol nap tűnjetek el innen, s többet ne halljunk rólatok! - s a mester hátat fordítva ellenfelének, elindult kifelé. Ám ekkor egy nyílvesző röppent el Altair feje mellet ami, a bíró homlokában állt meg, miközben az egy körbe tőrt szorongatott a kezében.

-Sajnálom, hogy elmész. Kiváló társ voltál. -mondta Altair miközben nézte, ahogy Robin felpakol egy lóra, hogy keletre lovagoljon.

-Én is sajnálom, de az eredeti célomat kell követnem. A Kardot valaki használja Ázsiában, s ez az én felelősségem.

-Megleszel ott? -kérdezte a mester miközben feladott Hoodnak egy csomagot a lóra.

-Persze. Akkában találkoztam néhánnyal azt mondták elvezetnek az ottani Assassinokhoz. Te nem jössz?

-Lehet, itt azonban még vannak fontos dolgaim, de ha megyek, akkor megkereslek.

-De akkor a mongol nevemen keress! -mondta kissé nevetve.

-Honnan van neked olyanod?

-Akkában neveztek el. Azt mondták ezek a szavak illenek rám.

-Na hogy hangzik ez a név? -kérdezte kíváncsian Altair.

-Qulan Gal.

Vége.